Mit tehetünk a növényünk csírázása érdekében aszálystressz esetén?

Az idei év első felében ?a Dunától keletre általában a 200 mm-t sem érte el a féléves csapadék, az Alföld középső és tiszántúli részén nagyobb területen 120 mm alatt maradt, ami az érintett területen szokásos érték kb. fele?. -met.hu (Teljes tanulmány ide kattintva)

 

Ez bizony a gazdáknak aggodalomra ad okot, főként azért, mert a változó klíma miatt bizonytalan az időszerű csapadék utánpótlás a talajban. Minden bizonnyal ez az érintett gazdának már egy nagyon zavaró hír lehet.

Ellenben a jó hír az, hogy a kezdeti nehézségek enyhítésére és növényünk támogatására léteznek célzott készítmények. Szélsőséges időjárási körülmények között a növény vegetáció eleji állapotára különös figyelmet kell fordítani. A csapadékhiány negatívan befolyásolja a mag csírázási képességét és ezáltal a termés mennyiségét, minőségét. Optimális esetben is támogatni kell növényünket, mint például a talaj előkészítés során őszi-tavaszi szilárd műtrágyák kijuttatásával. Használhatunk vetéssel egymenetben kijuttatható starter műtrágyákat, biostimulátorokat, növénykondicionálókat. Erre megannyi remek termék áll rendelkezésünkre. Ilyen mértékű talaj szárazság esetén át kell gondolni a megfelelő termék és hatóanyag kiválasztását.

Vegyük sorra a lehetőségeinket a jelen helyzethez mérten: ? a kijuttatott szilárd műtrágyák megfelelő működéséhez szükséges a talajnedvesség, illetve hasznosulásuk időigényes, lassabb folyamat. Növényeink így körülményesebben és vontatva tudják felvenni a mezo- és mikroelemeket.
? Folyékony lombtrágyák és kondicionálók esetében a kijuttatást akkorra kell időzíteni amikor elegendő lombfelület áll rendelkezésre.
? Drasztikus aszály esetén érdemes már csírázáskor gondoskodni a növény kezdeti fejlődéséről, ami egyöntetű és biztonságos kelést eredményez. Ehhez válasszunk speciális csávázószert, így a becsávázott magfelületről a csíra közvetlenül fel tudja venni a számára szükséges hatóanyagokat és a növény számára nélkülözhetetlen anyagok. A csávázószerként használható biostimulátorokban nem csak mikro- és mezoelemek találhatók meg, hanem növekedést serkentő természetes hormonok is.

A növekedési szakaszt támogató biostimulátorokat nem csak az aszállyal sújtotta területekre ajánljuk, tulajdonképpen minden esetben használata előnyös.

A Riza-Mix biostimulátor hatása:

  • fokozza a gyökeresedést
  • segíti a gyors kiegyensúlyozott kelést
  • fokozza az auxin aktivitást

Így a növény fejlett gyökérzete könnyebben veszi fel a talajból a nedvességet és a hatékonyabb tápanyagbeépülésnek köszönhetően kevesebb műtrágya kijuttatása is elegendő.

 

 

Továbbá segítséget nyújt a csírázás és a kelés során számos olyan tényezővel szemben, melyek csökkenthetik a növények maximális termőképességét, ilyen még például a nem megfelelő hőmérséklet, nedvességtartalom, vegyszerek, betegségek. Használatával elkerülhetjük ezen tényezők hatására a csírázás lelassulását, a vontatott kelést és az állomány heterogénné válását. Az ilyen kedvezőtlen termesztési körülmények között a gyökeresedés pedig szintén lelassul és kevesebb gyökér fejlődik.

Ha szeretnénk, hogy az őszi vetés a szélsőséges időjárási viszonyok ellenére is kiváló legyen, akkor mindenképp használjuk Raiza-Mix biostimulátort!

A csávázó szerként alkalmazható Raiza-Mix fokozza és stimulálja a csírázást, valamint a kezdeti fejlődést. A kelés közel azonos időt vesz igénybe, a növények erőteljesek és ellenállóak lesznek, ami nagyban hozzájárul ahhoz, hogy elérhessük a maximális termésmennyiségünket. Ajánljuk minden szántóföldi kultúrában!

 

Összetevői: alginátok, mannitol, oligoszacharidok, poliszacharidok, természetes növekedési hormonok, betain, poliamin és vitaminok. Mindezen összetevők az Ascophyllum nodosum alga kivonatából származnak, megőrizve azok eredeti formáját és hatékonyságát.

Előnye a növény számára könnyen felvehető formában tartalmazza a szükséges anyagokat, így magas a termék hasznosulása.

 

Felhasználás nedves csávázással: szántóföldi kultúrákban a csírázási erély növelésére, növénykondicionálásra 1,5-4 l/t mag dózissal.

Állománykezelésben is felhasználható!

 

Bio gazdálkodásban is használható költséghatékony megoldás minden szántóföldi kultúra számára!

 

Ha kérdése merül fel, keress kollégánkat bizalommal:

Veres Zsolt

+36 30 488 1705

 

Raiza Mix megrendelés a következő elérhetőségeken:

Szaktanácsadóink telefonos elérhetősége

farmmix@farmmix.hu