Kalászos tavaszköszöntő a Farmmix virtuális kalászos csomagjaival

A tavasz beköszöntének biztos jele a kalászos gyomirtások idejének eljövetele. Mint már sokszor ismételt axióma minden év más. A tavalyi aszályos év után kegyes volt az időjárás az állományokhoz. Az enyhe csapadékos tél az erős állományokban fokozott figyelmet igényel, mint a korai lisztharmat, és levélbetegségek figyelembevételével. Későn vetett ritka állományok esetén indokolt a korábbi gyomirtás az állományokban mielőbbi konkurencia leküzdése érdekében. A növényvédelmi szakma legszebb kihívása az éghajlat, csapadék és az ebből eredő fejlettség és gyomspektrum változásaiból fakadó nyomon követése. A területünk gyomosodását figyelembe véve a döntésünket befolyásoló legfontosabb tényezők a következők:

Hatékonyság: az elvárt legalább 93-95% -os hatékonyság alapkövetelmény a gyomirtó szereinkkel szemben, a területünkön jelen lévő meghatározó gyomtársulással szemben.

Jó kombinálhatóság: alapkövetelmény a készítménnyel szemben, az alapvető technológiai szabályok betartása mellett.

Szelektivitás: az engedélyokiratban szereplő fenológiában elvárt a jó szelektivitás.

Tartamhatás: a jó kalászos gyomirtó szer nem zavarja az utána követkető kultúrák vetésváltását. Időben elvégzett kora tavaszi gyomirtás mellett az utóvetemény biztonsága szavatolt.

A tenyészidőszak befejeztével előnyben részesítjük a másodvetés kelését nem befolyásoló készítményeket. Ezt az elvárást erősíti a forgatás nélküli talajművelés előtörése.

Az kultúrgyom-flóra különös figyelmet igényel, ami az ALS-gátlókra toleráns ?kinemesített? napraforgó árvakelés esetlegesen ritkább állományokban késői gyomosodást idéz elő. Használjunk különböző hatásmechanizmussal rendelkező készítményeket.

A standard T1, T2 gyomflóra elleni hatékonyság alapkövetelmény a gyomirtó szerekkel szemben.

A speciális gyomosodási problémák, mint például a mind inkább előtérbe kerülő egyszikű gyomok, speciális készítményeket (Fenoxxin 110 EC, Puma extra) kívánnak. Az ellenük való védekezés sarokpontja a minél korábbi, a gyomok junenilis stádiumhoz szinkronizált időzítés.

Standard gyomosodás esetén a Farmmix Kft virtuális csomagajánlatai ebben az évben is hatásos és költséghatékony alternatívát nyújtanak a termelők számára.

Nagy előnyük, hogy a csomagban szereplő gyomirtó szerek mellé kedvező áron biztosítjuk a gombaölő szert és az adjuváns Nitrogént.

Örök dilemma milyen dózisban juttatható ki a gyomirtó szerrel a hozzáadott tápanyag, amellyel a gyomirtás hatékonyságát támogatjuk, de nem okozunk növénytoxicitást.

A hozzáadott 3-5 liter Fitomaxx Nitrogén-oldat mint adjuváns, mint tápanyagpótlási szerepét is ebben a dózisban betölti.

Lássuk melyek az idei év pénztárcakímélő megoldásai a Farmmix Kft ajánlásában a kalászost termelő gazdák részére.

Farmmix Búza csomag (Flame 480 gramm- MCPA 750 10 liter-Bukat 5 liter-Fitomaxx Nitrogén 10 liter)

A csomag kiválóan alkalmas 10 hektáros terület növényvédelmi problémáinak megoldására. A csomagban szereplő Flame (500gramm/kg tribenuron-metil) hatóanyagtartalmával az MCPA 750 (750gramm/liter MCPA) hatóanyaggal kiegészítve tökéletes eredményt ad a kalászosok kétszikű teljes gyomspektrumával szemben. A készítmény kombináció nagy előnye a szabad vetésváltás, és a korlátok nélküli másodvetés lehetősége. A gombaölő szer ez esetben a Bukat, mint emelt (500 gramm/liter) tebukonazolt tartalmazó készítmény a korai lisztharmat esetlegesen a kalászvédelem vezérszálát képezheti technológiánkban. A csomagban szereplő Fitomaxx Nitrogén pedig, mint adjuváns kiegészítő, vagy külön kijuttatható lombtrágya alap képezhet sikeres alapot a kultúránk számára.

Búza csomag ?

Patel csomag (Patel 10 liter-Bukat 5 liter) A csomagban szereplő Patel, amely 250gramm/liter protikonazol tartalmának köszönhetően hatékony a kalászosokban fellépő lisztharmat, levélrozsda, sárgarozsda, szeptóriás levélfoltosság, pirenofórás levélfoltosság, szeptóriás pelyvafoltosság, kalászfuzáriózis ellen.  A Farmmix búza csomagban említett Bukattal kiegészítve alkalmas a szezonban fellépő levél és kalászbetegségekkel szembeni hatékony és költségkímélő védekezésre.

Patel csomag ?

Trailer Extra csomag (Trailer 1 kg-Bonaca 40 liter)

A csomagban szereplő Trailer a klasszikus trimenuron-metil hatóanyagtartalmával (750gramm/kilogramm) erős gerincet képviselve kiegészülve a Bonaca (250 gramm/liter fluoxipír) évelő fertőzés apró és sövényszulák, hamvas szeder ellen hathatós megoldást nyújt. Maximális szelektivitás és hatékonyság jellemzi a benne foglalt termékeket.

A virtuális csomagjainkban szereplő termékek térben és időben egyedi felhasználhatósággal bírnak, ezzel szabad kezet adnak a szakavatott felhasználó számára a költséghatékonyság maximalizálására!

Trailer Extra csomag ?

 

Veres Zsolt, növényorvos, Farmmix Kft. üzletkötő